Konyhafelújítás

Lauren és férje Robert 2 és fél év munka, 7 liter festék, számtalan vödör beton, és rengeteg verejték után végre élvezheti a gyönyörű, saját kezűleg felújított vidéki hangulatú konyháját.
2013-ban kezdték, az első néhány hónapban csak lefestették a falakat, kicserélték a világítást és festettek egy krétatábla falat, majd felfüggesztették a felújítást. Inkább vártak picit, tervezgettek, hogy az álomkonyha tényleg olyan legyen, ahogy azt megálmodták, nem akartak semmit sem elsietni.
A konyha az eredeti barna bútorral nagyon sötét és barátságtalan volt. A mosogató pedig nehezen volt tisztán tartható, és az alacsony csap alatt kényelmetlen volt mosni a lábosokat és serpenyőket. Laurent elsőre megijesztette, hogy az IKEA-ban kiválasztott süllyesztett mosogató behelyezéséhez a konyhabútorból ki kell vágni egy részt, de bátorságot gyűjtött, és végül nem bánta meg.
Eredetileg a munkalap és a csempe is komor bézs színű volt, aztán a munkalap több cementréteget kapott, a csempe fölé pedig fehér téglaburkolatot helyeztek. A bárszékek előtti bútorlap fa borítást kapott, hogy ezáltal kopásállóbb és könnyen tisztán tartható legyen.
A legtöbb dekorációt Lauren és Robert saját kezűleg készítették. Ilyen például a hulladékfából készült „Farmers market” felirat a konyhabútor felett. A konyhában külön italpult is kialakítottak, többek között itt készül nyáron a kiskertből leszedett mentával ízesített mojitó. A saját kezűleg készített krétatáblára minden héten az aktuális menü kerül fel, de marad hely a család legfiatalabb tagjának, Oliviának is, aki ide rajzolja legújabb alkotásait, miközben édesanyja a vacsorát készíti.
Praktikus és szép kiegészítői a konyhának a régiség piacokon beszerzett, és felújított tárgyak, mint például a szivacsot és a mosószert tartó tálca, a működő konyhai mérleg, a gyümölcsök tárolására használt, falra szerelt kosarak, valamint az apró virágvázákat rejtő fa szerszámosláda.
Könyvünkben nemcsak részletesebben olvashattok a bútorfestésről, de a kárpitozás, varrás, és transzferálás rejtelmeibe is beavatunk benneteket:
Hamarosan mutatunk pár részletes leírást is a bemutatott konyha felújításról.
forrás: https://www.blesserhouse.com/2016/07/modern-farmhouse-kitchen-makeover-reveal.html