Koszorú saját kezűleg
Katolikus hagyomány szerint a mai nap, november 1-je a „mindenszentek” vagy „mindenszentek napja”. Nem tévesztendő össze a halottak napjával, mely a rá következő nap, november 2-a. Ezen a két napon Magyarországon – mint ahogy több európai országban – a családok meglátogatják elhunyt szeretteiket a temetőben, virágot, koszorút visznek, mécsest gyújtanak.
Mindenszentek éjszakája Lengyelországban Fotó: John Thaxter
Pár héttel ezelőtt Mecz Gyöngyi Vintage Design csoportjában olvastam egy posztban, hogy Gyöngyi a tavalyihoz hasonlóan most is díszkáposztával készül a mindenszentekre a díszek, koszorúk elkészítéséhez. Én eddig nem találkoztam ezzel a növénnyel koszorúban, de ahogy Gyöngyi képein megláttam, milyen gyönyörűen mutatnak, egyből az jutott eszembe, hogy én is ilyet szeretnék idén.
Díszkáposzták Fotó: Vintage Design Mecz Gyöngyi http://www.vintagedekoracio.hu/
Többféle koszorúból, és díszből lehetett választani a helyszínen, de mivel én elég messze lakok Gyöngyitől, így csak a postázás lehetősége maradt. Ebben az esetben viszont rám hárult a feladat, hogy az alkatrészekből mutatós koszorút készítsek. Eddig még sosem csináltam ilyet, de jó érzéssel töltött el, mert eszembe jutott róla, amikor nagymamám fenyőágak és krizantémok között üldögélve készítette a koszorúkat mindenszentek napjára.
Postán dobozban érkeztek az alkatrészek, minden benne volt, csak egy metszőollóra volt szükségem, és némi vízre a tűzőhab téglához. A képek alapján nézve Gyöngyié sokkal szebb, de jövőre már az idei év tapasztalataival fogok nekiállni. Ha nektek is tetszenek, Gyöngyinél biztosan jövőre is megtaláljátok majd őket. Érdemes szétnézni a webshopon, vagy az oldalán, mert csudajó dolgokat találtok nála. https://www.facebook.com/meczgyongyi/
És íme az első két sk koszorúm: